A kóbor macska és a kávé

Mi köze a kóbor macskának az egészséges kávéhoz?

 

Nekem a bizalom a közös nevező. Miért is?

Egyszer volt egy kóbor cicamama. Egy balatoni nyaraló övezetben történt tavaly, hogy elvesztette kiscicáit. Véresen, sebzetten jött elő, talán a nyestekkel vívott vesztes csata után. A kicsiknek nyoma veszett.

Az idén szinten előkerült a harcos macska újra vemhesen. Ez a bizalom? Még nem, de az, hogy most a cicáit egyenesen az íróasztalom alá hozta, teljesen elbűvölt. Mekkora bizalom kellett hozzá, hogy egyébként vadóc állat oda rejti a legféltettebb kincsét, ahová maga is félelemmel megy be?

És a kávé? Én így voltam a ganodermás kávéval. A bizalom hozott össze vele. Bizalom egy ismeretlen ember iránt, bizalom egy titokzatos gomba iránt, egy különleges üzlet iránt. Megbíztam bennük és oltalmat találtam. Ahogy a bátor cica én is most biztonságban érzem magam. Egy baráti csoportban olyan kávét fogyasztok, amely vigyáz az egészségemre.

Teljes bizalomnak köszönhetően olyan védelmet kaptam, amely meghatározta a fittségemet és az életemet.

Bízzál Te is bennem. Érdemes megismerni ezt a gombát, érdemes ezt a kávét választani. Velem meginni és talán megszeretni. 

Én itt vagyok, és a kávé is velem van 🙂

Nem ismersz…

Nem ismersz… Miért bíznál bennem? Talán a megérzés…

Mégis ajánlom Neked valamit,amiben én hiszek, ami nekem bevált, és talán Neked is beválik. Egy üzlet, ami egyben egy életstílus, egy egészségesebb életmód, egy más pénzforrás, amely napról napra, lassan növekszik, és észrevétlenül megalapozott, biztos alapokon nyugvó passzív jövedelemre változik.

Sosem hittem, hogy ilyen van, azt hittem, ilyen üzletek szemfényvesztés, gyors meggazdagodással kecsegtető szélhámosságok. Amíg nem találtam a DXN-t. Egészséges ganodermás kávé, mint alaptermék, gyógygombák mint ezeroldalú csodálatos természetes egészségmegőrzők. És az egész egy emberléptékű, egyedülálló rendszer és marketingterv alapján működő üzletben élvezhető.

A cég jövőre 25 éves lesz, mlm-es cégek top 100-as listáján 24-ik helyén áll, Európába 8 éve egy magyar vállalkozó jóvoltából került, aki egy igazságos, működő, tényleges és napi szükségletű termékeken alapuló üzletet keresett, ahol az emberek nem veszíthetnek pénzt és jól érzik magukat.

Nem ismersz… Miért bíznál bennem?

Ha mégis valami azt súgja, hogy érdemes lenne megismerkedned velem és azzal amit csinálok, keress meg, mit veszíthetsz?

dorota.f@gmail.com
+36 30 473 0854

Jövőre, 25-ik születésnapjára a cég egy 5 napos Malajziai kirándulást szervez, amelyikre akár ingyen is elutazhatsz Te is. Én biztosan mindent megteszek, hogy ott legyek. Ha csatlakozol, azonos eséllyel indulunk. Nekem tetszik az ötlet. És megvan a tervem is! Ha harcos vagy, beveszlek 🙂

dorota.f@gmail.com

+36 30 473 0854

Mesébe illő álmok

Szorgalmasan, békésen fordítok. Érdekes anyag, izgalmas téma, gyorsan múlik az idő. Nagyon élvezem ezt a munkát-tanulást, de amikor lefekszem…

Poliszacharidok, tritersny-post-kicsipének, bétaglukánok… Álmomban gyűrűk és láncok formákba kapcsolódnak össze… Gombafonalak növekednek, testet öltenek, meseszép gombákká alakulnak… A fagociták vadul nyelik el a gyanútlan bacilusokat…

Talán mással kellene foglalkoznom egy kicsit, hogy kitisztuljon az agyam, de a kíváncsiság tovább hajt testünk titkos területeire. Ez egy rejtélyes világ. Kicsit félelmetes belegondolni mennyi minden zajlik a testünkben, hogy folyton harc folyik a belső és külső világ közt az egészségünkért, az életünkért.

És mi nem mindig segítünk… sőt, gyakran sok bajt okozunk. Kár hogy nincs egy kivetítő, hogy nem látjuk, mi történik bennünk, mivel ártunk, és mivel segítjük a testünket. Sötétben tapogatózunk, kísérletezünk, figyeljük a hatásokat – vajon nekem is jó, ami másnak használt?

Szerencsére sok mindenre fény derült már. Nekem a gyógygombák a legújabb, legizgalmasabb felfedezésem. Ők okozták-okozzák a legtöbb meglepetést. Izgalmas élőlények. Most ebben a világban keresek-találok fantasztikus lehetőségeket. Továbbadom ezt a tudást és lehetőséget, tovább tanulok a gyógygombás kávé mellett, élvezem a hatását, tovább álmodok, de az álmaimat most már valóra is váltom.

 

Ha Te is szeretsz tanulni,

Ha Te is szereted a kávét,

Ha Te is szereted MAGADAT…

 Akkor nálunk jó helyed lehet, csak szólj, segítek! coffee-smiley

 

dorota.f@gmail.com

+36 30 473 0854

NE HAGYJÁTOK KI!!!

Hotel1Óriási élmény volt a DXN olaszországi vezetőképző tábora. A Garda-tó melletti, gyönyörű mediterrán szálloda már az első pillanatban elvarázsolt stílusával, virágzó kertjeivel, a szökőkutakkal és kecses medencéjével. Nemcsak azért jöttünk össze, hogy élvezzük ezeket a szépségeket, de a környezet vitathatatlanul megadta a találkozó alaphangulatát.

Lassan három hete, hogy hazajöttem, de még mindig nem dolgoztam fel teljesen azt a rengeteg élményt, amit ezen a hosszú hétvégén átéltem.

Először voltam vezetőképző táborban és sok szépet halottam az eddigi rendezvényekről, 13533182_1457258710966976_3921623847785681993_nde a valóság sokkal, de sokkal lenyűgözőbb volt a híreknél. Nem is tudom igazán visszaadni ennek a három napnak az összes élményét. Ami a leginkább megfogott, az az egész rendezvénynek a hihetetlen hangulata és energiája volt. Olyan energia, amelyet csak egy azonos irányba igyekvő, azonos hullámhosszon gondolkodó és érző csoport sugározhat. Ez az, amit nem lehet csak úgy körülírni, ezt érezni kell!

13706252_10207444041847386_243372650_nA sok nagyszerű előadó közül dr. Lim volt rám a legnagyobb hatással. Tudtam, hogy rendkívül szerény, de ez a jelző nem adja vissza azt a tiszta és őszinte kedvességet, amellyel rám mosolygott. Mintha csak hozzá szólna, mintha csak engem jutalmazott volna meg szelíd tekintetével. Aki már találkozott vele, tudja, miről beszélek.

Nagyon sok értékes előadást halottunk. Rengeteg hasznos gondolat hangzott el, a sikeres vezetők pedig rengeteg érdekes, néha humoros történetet meséltek. Ezeket nem lenne méltó egy-egy mondattal elintézni. Én inkább a hangulatot szeretném érzékeltetni. 6m6c0319-1467297679

Például azt, milyen nagyszerű érzés a magyar csapatban lenni, tapasztalni azt a lelkesedést és lendületet, amikor a sok-sok zászló a fejünk felett lobogott. Biztosan láthattátok, milyen jól néz ki a csapat magyar népviseletben, de nem hallottátok őket énekelni és nem láttátok táncolni. Abban volt csak aztán az igazi magyar virtus és energia!

13438834_973781799407734_7532255666825856605_n13524361_973781919407722_4828939292495991485_n13567469_973781922741055_3298872656689861871_n (1)

Mivel még friss minden élmény, most újra meg újra fel kell idéznem azt a tudást, amit ott kaptunk. Felidéznem és hasznosítanom, hogy jövőre egy magasabb tudásszinten vegyek részt a következő találkozón. Egy biztos: Most már nem hagyok ki egyetlen ilyen rendezvényt sem!

13536196_1458221027537411_664028155_n

 

 

Jövőre Magyarországon lesz a következő vezetőképző tábor!

Aki már egyszer részt vett vezetőképző táborban garantáltan ott lesz.

Azoknak, akik még soha nem voltak azt üzenem

NE HAGYJÁTOK KI!!!

 

Minden a helyére került

Furcsa-lusta nyugalom vett erőt rajtam. Ülök a fotelben, nézem a Balatont és csak 20160607_165134figyelem, ahogy a gondolatok szabadon jönnek-mennek a fejemben. Valahol rémlik, hogy sok munka vár még rám, de miután napközben egyik percről a másikra, szinte két mozdulat között mély álomba merültem, rájöttem, hogy a szervezetem jelez – most állj meg egy kicsit. Szót fogadtam. Lazítok és hagyom, hogy a környezet megnyugtasson. Hallgatom a tücsköket és a madarakat. Susog a szél. Senki és semmi nem siet sehová. Lebegek…

Néha nehéz megállni, amikor sokáig folytonos pörgésben vagyunk. Szeretem a nyüzsgést és az utóbbi időben kijutott belőle bőven. Utazás Lengyelországba – ez mindig feldob, főleg ha a szülővárosomba megyek. Előadások, lelkes emberek, sok-sok energiaáramlás – nagyszerű élmények. Fárasztó, de egyben felemelő, erőt adó.

Utána csodálatos élmény az életmódtábort vendégül látni a panzióban, részt venni az előadásokon, élvezni pozitív jelenlétüket, de felelősség is gondoskodni kényelmükről, ellátásukról.

Rögtön utána következik a DXN csapat „7 szokás szeminárium” utáni gyakorló hétvégéje. Ismerős társaság és nagyszerű téma. Megtanultunk, hogyan kell másként látnistones-614226_960_720 a dolgokat, megfelelően reagálni a külső ingerekre, azzal foglalkozni, amit tényleg befolyásolni tudunk, céltudatosan élni, előtérbe helyezni az igazán fontos dolgokat. Ez csak néhány a hét szokás közül, de azok is lényegesen megváltoztathatják az életünket. A pihenés, feltöltődés is köztük van, és érzem, ez most igazán rám fér, hogy utána megint adni tudjak.

Ezért lazítok, hagyom leülepedni a sok élményt, hogy utána újakat szerezzek. Most már nem idegeskedek, hogy valami elmarad. A fontos dolgok „Nagy Kövekként” ott vannak már a naptáramban. A pihenés, feltöltődés is köztük van. Nyugodt szívvel, lelkifurdalás nélkül szánhatok rá időt, mert most minden a helyére került.

Shen Nong – az Isteni földműves

A ganoderma gombával kapcsolatos információkat böngészve nagyon érdekes,
titokzatos történetekre és legendákra akadtunk. Vajon honnan ered a híres ősi kínai japanese-843520_960_720természetgyógyászat? Nem tudni, hogy az ősemberek élelemkeresés közben ösztönösen találták-e meg a gyógynövényeket, vagy ez egyfajta lottó – nyert/nem nyert – szerencsejáték volt-e. Ebben a játékban számunkra csak a remény halhat meg, nekik az életük volt a tét. Mivel együtt éltek a természettel, a növényeket és az állatokat megfigyelve valószínűleg rendelkeztek valamiféle intuícióval. Így vagy úgy, ma már kevés esély van arra, hogy ezt megtudjuk.

De mit mond a tudomány? A gyógynövények ismeretét az emberek generációról generációra adták tovább, de csak az írás megjelenése után találunk erről szóló dokumentumokat.

A gyógynövények királya – így nevezték az ősi Kínában ezt a hegyekben és az erdők mélyen élő gombát. Ling Zhi leírása a Qin és Han dinasztiában (i.e.221-220) keletkezett legrégebbi tanulmányban, a Gyógynövények jegyzekében („Shen Nong Ben Cao Jing”) szerepel, de szerzőjének az időszámításunk előtt élő legendás uralkodót tartják. Ez valószínűleg a korábbi művek és szóbeli források gyűjteménye, amelyet csak az időszámításunk első évszázadában adtak ki.Xu_Jetian_-_Shennong (1)

És hogy ki is ez a legendás uralkodó? Shen Nong – az Isteni földművesnek nevezett mitikus császár nagyon titokzatos, érdekes figurának tűnik. Az egyik legenda szerint Shen Nong kristályosan átlátszó hassal született, átlátszóak és láthatóak voltak a belső szervei is. A születése utáni harmadik napon beszélt, az ötödik napon járt, a hetedik napon pedig kinőtt az összes foga. A hegyeket és erdőket járva gyűjtötte a növényeket és hatásukat saját magán próbálta ki. Mivel látta befolyásukat az összes szervére, megtudta,
hogy mi ehető és mi nem, megismerte az egyes gyógynövények hatását.

Ennyit a legendáról. Az írásos dokumentumok a tények talajára helyezik az istenített császár alakját, de így is számos találmány, felfedezés és újítás fűződik a nevéhez.220px-Shennong2Azt tanította az embereknek, hogyan kell növényeket termeszteni és feltalálta az első kínai mezőgazdasági eszközt, a kezdetleges ekét.Emellett jártas volt az orvostudományban és szenvedélyesen kutatta a gyógynövényeket. Meggyőzte az embereket arról, hogy találkozzanak egy helyen és cseréljék ki egymással a számukra szükségtelen dolgokat.
Ez volt az első piac Kínában. Állítólag több hangszert is feltalált. Az ő nevéhez kötik a teafelfedezését is. Számos festményen leggyakrabban levelekből készült ruhában ábrázolják, szarvakkal a fején, amelyek az ökröt szimbolizálják (földművelés), ahogy éppen a szájába vesz egy növényt.

Akárhogy is volt ez valójában, most újra felfedezik az ősi kínai orvoslás csodáit. Shen Nong nyilvánvalóan nagyban hozzájárult a természetgyógyászat fejlődéséhez és joggal érdemelte ki a kínai orvoslás és földművelés atyja címet.

Boldog Ünnepeket!

eggs-1217259__180

Az ünnepek előtt pörgünk ezerrel.

A takarítás és a főzés ugyan lehet szórakoztató, de általában egyszerűen csak20160324_075910 stresszes. Én már megtanultam lazítani, nem viszem túlzásba az ünnepi készülődést, annál  inkább, hogy most egy kis emberkével többek lettünk. Amikor nézem azt a végtelen bizalmat és derűt, amellyel az életbe tekint, biztos kezdek lenni abban, hogy az érzéseink tőlünk függnek, a gondolatainktól, a mindennapi dolgokhoz való hozzáállásunktól.

Szalai Ádám, a népszerű motivációs tréner, aki eddig is nagy szerepet játszott az életem alakulásában, azt tanácsolja, hogy néha álljunk meg egy percre és figyeljük meg az érzéseinket.

Az, hogy milyen hangulatban vagy, meghatározza a napodat, és annak megfelelő élményeket kapsz majd. Az érzéseid döntik el, hogy ezek kellemes, vagy kellemetlen élmények lesznek. Ezért érdemes ismerni néhány hangulatjavító módszert, mint például ezt a szívmelengető dolgokat tartalmazó listát. Olvasás közben „hallgasd meg”, milyen érzéseket kelt benned…

…amikor elfelejtett pénzt találsz egy rég nem viselt ruhád zsebében

…amikor eperszedés közben néhányat bekapsz egyenesen a bokorról

…amikor ágyba kapod a kávétcup-310247_960_720

…amikor egy csecsemő rád mosolyog

…amikor nézed a kandallóban pattogó tüzet

…amikor végre megtalálod a távirányítót

…amikor egy kisgyerek megmutatja a muszkliját

…amikor érzed a gyurma illatát

…amikor még pont ki tudsz nyomni egy adag fogkrémet a majdnem üres tubusból

…amikor mosás után minden zokninak megvan a párja

…amikor végre iszol egy nagy pohár hideg vizet egy kánikulai napon

…amikor a zsúfolt boltban beül a kasszába egy új pénztáros és biccent neked, hogy mehetsz

…amikor érzed a nedves föld illatát egy kiadós nyári zivatar után

…amikor az alvó gyereket nézed

…amikor megérzed az eloltott gyertya füstjétcandle-33287_960_720

…amikor annyira nevetsz, hogy nem jön ki hang a torkodon

…amikor a kibogozhatatlannak tűnő csomó végre enged

…az a pillanat az étteremben, amikor a pincér valami nagyon gusztusos dologgal közeledik és  rádöbbensz, hogy igen, ezt Neked hozza

…amikor véletlenül ráöntesz valamit a ruhádra, de mégsem hagy foltot

…amikor kicsit korábban ébredsz, és még maradhatsz pár percet az ágyban

…amikor a felragasztott árcédula könnyedén lejön

…amikor fiókrendezés közben rálelsz egy régi kedves fényképre

…amikor megszagolsz egy rózsát a kertbenrose-1240944_960_720

…amikor bemész egy boltba venni valamit és pont le van értékelve

…mikor valaki vakarja a hátadat és megtalálja a viszkető pontot

…amikor gyalog leelőzöd a dugóban araszoló kocsikat”

logo-1013646_960_720Igaz, hogy elmosolyodsz?

Találj Te is hasonló kedves pillanatokat és írd fel, vagy cseréld ki sajátodra a fenti mondatokat.

Érdemes odafigyelni ezekre a lélekmelengető érzésekre, megtanulni az apró dolgokban örömöt találni.

 

 

“Idegenben”

A hamarosan születendő kis unokám képében jelentkező sorsnak köszönhetően Bécsben találtam magam. A kis jövevény jól érzi még magát „odabent”, ezért volt alkalmam körülnézni.

20160310_173312 Nagyon más itt az élet. Eleve érdekes helyen laknak a lányomék – pontosan Bécs és a mellette fekvő kisváros határán. Ha a kapuból jobbra fordulunk, a sarkon a nagyvárosban találjuk magunkat. 20160310_174001Ha balra, nyugodt, békés, virágos kisváros hangulata mosolyog ránk.

A gyerekek itt nem járnak gyalog, rollereken suhannak minden irányból. Az iskolákban külön „rollerparkoló” is van.

20160310_07511220160310_075153

Az emberek olyan nyugodtak és nyitottak, hogy bárkivel szóba lehet elegyedni, mindenki szívesen segít, beszélget, az autósok pedig szinte zavarba hoznak előzékenységükkel – elég pár lépésre megközelíteni a zebrát, már megállnak.

Nem volt még sok időm az itteni élet mélyebb tanulmányozására, biztosan vannak itt is gondok, problémás ügyek, de már most látom, más a hozzáállásuk az alapdolgokhoz, az élethez és egymáshoz.

Tudom, ehhez biztonságérzet kell, hosszú idő alatt kialakult bizalom, hogy minden rendben van és lesz is.

Külön élmény volt számomra az itteni DXN nőnapi rendezvénye, ahova beinvitáltak. Szinte otthon éreztem magam egyrészt az ismerősök, másrészt az új, barátságos emberek és a kellemes légkör miatt.Ilivel kicsiDXN nőnap

 

 

Mielőtt idejöttem, tartottam egy kicsit az idegen környezettől. Azonban nem sokáig, minden idegensége ellenére itt is otthon érzem magam.

Hatásos módszer

Ha megáll az ész, úgy, hogy már gondolkodni sem tudok, ha úgy érzem, megrekedtem polcés nincs tovább, van egy kétségbeesett, de nagyon hatásos módszerem. Kitakarítok valami elfelejtett zugot, ahol sok apró, odafigyelést igénylő kacat van.

Ez koncentrálást igényel, minden kis fecnire erősen fókuszálok, nehogy valami fontosat kidobjak. Az ismeretlen rendeltetésű tárgyakra rácsodálkozok és lázasan gondolkodom, mik azok, hogyan kerültek oda és mire valók. Kedves emlékek kerülnek így napvilágra széles mosolyra késztetve. És hirtelen rend lesz, minden a helyére kerül, annyi hely lesz, mintha a fele cuccot kidobtam volna, pedig alig néhány cetli, pár kupak, dobozka kerül a szemétbe.

És folytatom a rendrakást a fejemben, az összekuszált feladatokban. Rendbe szedem őket fontossági és sürgősségi sorrendben, ahogyan tanultunk. És ott is minden a helyére kerül. Legalábbis addig, amíg megint azon veszem észre magam, hogy a fejemre nőttek a dolgok.

Nem baj, van még néhány rendezendő fiók.

 

A titokzatos energia

Nagyon szeretem a csoportos rendezvényeket. És szeretek tanulni. Számtalan shadow-5373_960_720továbbképzésen, önfejlesztő tanfolyamon vettem részt, ahol nem csak tudást szereztem, új embereket ismertem meg, de mindig még valami megfoghatatlan, felemelt hangulatba kerültem. Sokig nem tudtam megfogalmazni, mi ez az érzés. Aztán arra gondoltam, hogy ez valamiféle csoportenergia, amit egy irányba orientált emberek hoznak létre. Talán a gyerekkori „bandázás”, későbbi baráti társaságok is ezért jönnek létre. Fél szavakból értik egymást és a kölcsönös adok-kapok egyensúly tökéletes összhangja adja ezt a különleges pluszt.
A mostani csoport különösen kedves nekem. Részben érzelmi, részben tudatos SysTeam21_Hétvégi_Szeminárium_16_01_30_31-104választás révén kerültem ide. Különleges kapcsolódás nagyon különös légkört eredményez. Sosem gondoltam volna, hogy valaha egy olyan network marketing üzletben találom magam, ahol nem lesz kérdéses, hogy ez egy jó döntés, és ahol mindentől függetlenül jól érzem magam. Mint szinte mindenkinek, nekem is voltak sikertelen kalandjaim ilyen olyan MLM céggel, ezért soha nem gondolkoztam ilyen munkán.

Most már nevetünk az egyik társunk, aki szavain, aki szponzorunk angol tanára volt, hogy nem érti, olyan értelmes, normális ember miért foglalkozik network marketinggel. Most már ő is sikeres, nemzetközi hálózattal rendelkező MLM-es. Felülvizsgáltam az előítéleteimet. Más szemmel nézem ezt a munkát, a mostani gondolatok is egy nagyszerű hétvége után születtek, ahol tanultunk, pihentünk, szórakoztunk és egy igazi csoportként feltöltődtünk energiával.

Én már nem keresek mást. Itt érzem jól magam!

Egészséges-e a „békaúszás?

Egy ideje nem volt alkalmam úszni, ezért most, amikor lehetőségem adódik, igyekszem behozni a lemaradást.

frog-830868_960_720Az első alkalom után azonban fájt mindenem. Talán egy kicsit túlzásba vittem, mert mostanában rendszeresen szedem a ganodermát és a cordycepset, és talán több energiám volt, mint erőm. Mindenesetre egy kicsit megijedtem.

Sajnos csak a lengyelek által békaúszásnak nevezett mellúszást művelem, és azt hallottam, hogy ez nem mindig egészséges. Elkezdtem keresgélni az interneten, és tényleg találtam egy cikkeket arról, hogy idősebb korban túlzottan terhelheti a nyaki gerincet, valamint a térd- és csípőízületeket. Szerencsére nem az ízületeim fájtak, hanem az izmok! Úgy néz ki, hogy ez még nem az idős kor! Így hát tovább élvezem ezt a súlytalansági állapotot, a víz finom simogatását. Csak azt sajnálom, hogy tényleg úgy úszom, mint a béka és nem úgy, mint a hal.

Vigyáznom kell mégis, hogy mértékkel csináljam, mert ugyan hol találok egy királyfit, ha tényleg békává változom? Azok már bizonyára rég kihaltak!cattails-153240_960_720

Sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni…

Újévi fogadalmakSosem szoktam újévi fogadalmakat tenni. Talán azért, mert láttam mennyire komolytalan szalmalángként működtek másoknál, talán azért, mert viszonylag könnyedén teljesítettem az elhatározásaimat. Most mégis úgy érzem, komolyabb a helyzet, kevesebb az idő, nagyobb a tét. Annyi mindent szeretnék megvalósítani, hogy nagyon be kell osztanom az időmet, nagyon részletes rövid, közép és hosszú távú terveket kell készítenem.

Kijártam Szalay Ádám Sikerkódjának néhány lépcsőjét. Ideje hasznosítanom az ott tanultakat.

Felelősséget kell vállalni az életünkért, és a célok meghatározása ennek egyik fontos eleme. Hogyan tervezzem meg mindezt? Ádám három személyiségfejlesztő – Napoleon Hill, Stephen Covey és Diana Scharf Hunt könyveiből merítve 3 pontot határozott meg.
cup-of-hot-coffe-100344261. Akard nagyon! Akarom.

2. Tervezz hatékonyan! Tudom, tudom! Tökéletes mentális tervrajz.

3. Naplózd a haladásod! „A célok olyan álmok, amelyeket határidővel láttunk el.” Igen, ezzel könnyebb lesz elkapni a csúszós fogású idő grabancát.

 

Hozzá is fogok a tervezéshez. Igyekszem betIMG_20140303_110922artani a szabályokat, a céljaim realitását.

Egy valamit nehéz féken tartanom.

Egyszer voltam ott, megfogott ennek a helynek a varázsa, szépsége, hangulata.

Már akkor is megfogadtam – egyszer visszatérek ide. Önerőből. Önállóan. Boldogan.

 

Ezt mindenképpen beillesztem a céljaim közé…

Ködös út

fog-240075_960_720Útra keltünk. Eleinte tiszta és napos volt az idő, könnyedén és vidáman suhantunk. De egyszer csak sűrű ködben találtuk magunkat. A hangulat azonnal nyomasztóbb lett, a vezetés bizonytalanabb. Lelassultunk és a forgalom többi résztvevőjét figyeltük. Hirtelen az úti cél is sokkal távolabbinak tűnt… Aztán mintha valaki felhúzta volna a függönyt, az út megint tiszta és napos lett. Ez megismétlődött még néhány alkalommal, mindig ugyanazzal a nyomasztó érzéssel párosulva – a ködben elveszettnek, bizonytalannak éreztük magunkat, a cél pedig távolinak és elérhetetlennek tűnt. Akaratlanul is a vállalkozásunk jutott eszembe, ott is vannak derűs és bizonytalan szakaszok. És milyen könnyen feladjuk a nehezebb szakaszon… Autóval nem tehetjük, tovább kell menni és tudjuk, hogy előbb utóbb odaérünk, ahová terveztük. Jó lenne ezt akkor is észben tartani, amikor az üzletben következik „ködösebb” időszak. Ilyenkor nem szabad türelmetlenkedni. Nyugodt magabiztossággal folytatni kell az utat.

20151230_122041-kicsi20151230_122518-kicsiVégül mi is szerencsésen odaértünk, az idő megjavult, lehetett önfeledten kirándulni, wellnesszezni. Harmadik nekifutásra végre eljutottunk a Szent György-hegyi bazaltorgonákig.

20151229_163006-kicsi20151229_163320-kicsiA Kehidakustányi szaunavilágban pedig az év végi ellazulásé és feltöltődésé volt a főszerep.

Érdemes volt hát legyőzni a ködös szakaszokat!

Meghitt Ünnepeket!

treeMilyen érdekes az emberi természet. Azt hisszük, felneveltük a gyerekeket, önállóak lettek. Elengedtünk a kezüket, csak messziről figyeljük, hogyan boldogulnak. Szavakkal támogatunk, tartjuk a lelküket a nehéz pillanatokban, de hagyjuk, hogy éljék a saját életüket. Mégis, ilyenkor az ünnepekre vonulunk, mint a vadlibák, húzunk egy olyan helyre, ahol legalább egy kis időre mindannyian együtt lehetünk. Mint régen, amikor fogtunk egymás kezét, amikor olyanok voltak, mint a pelyhes kis madarak, akik még csak készülődnek, hogy szárnyat növesszenek. Mert összetartozunk. Örökre. Mint ahogy összetartozunk a testvérekkel, a szülőkkel is. Enélkül elveszünk, kihűl a szívünk, meghal a lelkünk.

Kell a Karácsony, még ha olykor nyűgnek is tűnik. Inkább foglalkozzunk kevesebben azzal, hogy hogyan áll a terítő, hogy roskadásig tele legyen az asztal, hogy drága ajándékokat vegyünk. Beszélgessünk inkább, nevessünk a régi történeteken, legyen ez bensőséges ünnep, ne kirakat. És akkor nem lesz nyűg, fáradság, idegeskedés. Feltöltődés lesz, melegség és boldogság.

Boldog, békés Karácsonyt mindenkinek!

 

Egy utazás képei

Nemsokára véget ér lengyelországi utazásom. Mint mindig, most is egy szempillantás alatt eltelt.

Indulás

 

Vidám indulással kezdődött Budapestről. Ezúttal a Blablacar (lengyel telekocsi) lehetőségével éltem. Szuper volt!

Budapestről három nagyon kedves magyar fiatalemberrel utaztam, akik Krakkóban dolgoznak.

20151129_201704Nagyon jól elbeszélgettünk, kellemes, kényelmes utazás volt.

Korábban értünk oda, mint terveztünk és fél óra múlva már robogtunk a következő autóval Kielce felé. Gyorson és komfortosan értem oda szinte háztól házig, igazán csak ajánlani tudom mindenkinek!

Ide jönni nekem nem egyszerű látogatás. Ez egy valódi időutazás ifjúkori múltamba. A nyelv, az ételek, az emberek… Ezt nem találod meg máshol. Ezt nem viheted magaddal, ha más országba utazol, én már csak tudom… Magyarország nekem a második hazám lett, de ha Lengyelországba utazom, mindig ugyanazok az érzések kerítenek hatalmukba. Eleinte felkapom a fejem, ha lengyel szót hallok, aztán mosolygok, hiszen itt mindenki így beszél. A hagyományos ételek illatát nem csak az orrommal érzem, benyomulnak mindenhová, a gyomromba, a szívembe, a lelkembe. És az ízük… mindig pár kilóval nehezebben térek vissza.

Kielce nem a szülővárosom, de nagyon megszerettem. Itt lakik a húgom, aki megmutatta nekem hangulatos utcáit, tereit, parkokat és a környező hegység megismételhetetlen kilátását.sienkewka

Gyermek- és ifjú éveimet Varsó mellett és Varsóban töltöttem. Oda is elutaztam néhány napra.

DSC01329-kicsiA családi programot összekapcsoltam egy kis munkával.

A húgommal részt vettünk egy természetgyógyászati és természetes kozmetikumok vásárán, ahol bemutattuk a DXN termékeket – a lúgosító ganodermás kávét és a táplálékkiegészítőket.

Hihetetlenül érdekes volt a hangulat. A számtalan kiállító, rengeteg különféle termék és sok látogató megszilárdította azt a meggyőződésünket, hogy az embereknek elegük van a vegyszerekből és mesterséges adalékokból. DSC01344-kicsiHogy természetes, egészséges termékeket és kozmetikumokat keresnek. Hogy a piac ezen szegmensének létjogosultsága van és tovább fog fejlődni.

Új energiával és azzal a tudattal tértünk vissza, hogy van értelme a munkánknak.

Most pedig lassan csomagolok és megyek vissza Budapestre. Várnak az ünnepi készülődések, utána pedig a szorgos hétköznapok. Szerencsére megszabadultam az alkalmazotti státusztól. Most örömmel, saját időbeosztással dolgozok és tudom, hogy nemcsak az egészségemért, hanem az anyagi jólétért, a szabadidőért és biztonságért is idős koromra.

Újra formában

Eljött a várva várt nap. Egész nyáron irigykedve hallgattuk a vendégek beszámolóit, mennyire szép a panoráma az általunk csak kopasz hegynek becézett Csobáncról. Na, majd a szezon végén!- fogadkoztunk. De valahogy mindig közbejött valami és csak az autóútról néztük a hegytetőn meredező vár romjait. Amikor már minden összejött, szép volt az idő, a feladatok megengedték volna a kirándulást és a csapat is összeállt, akkor pedig közbeszólt az orbánc.20151118_112245 (2)

De most minden körülmény ideálisnak ígérkezett. A novemberi napsütés kivételes, csodaszép időt varázsolt – őszi színek, kicsit ködös, fátyolos táj… Kissé félve indultam – elég sokáig nyomtam az ágyat, a lábam is ellenkezett a túracipővel szemben, de a kirándulás öröme nagyobb volt annál, minthogy elvegye a kedvemet. A csúcs messzinek tűnt, de minden lépés, minden szívdobogás közelebb és közelebb hozta. Visszanézve élveztem az elhagyott tájat, előttünk egyre közeledett a várrom.

20151118_121329kicsi20151118_122915kicsi

Nem csalódtam! Tényleg csodálatos onnan a kilátás! Kissé szédülve, kapaszkodva néztem a várrom faláról a nálam is bátrabb vállalkozót – egy siklóernyőst, aki pont ekkor emelkedett fel a levegőbe. Vannak még kihívások a csúcson túl is!

20151120_145519kicsi

 

Csodálatos ajándék volt ez a kirándulás. Persze nem úsztam meg izomláz nélkül, de arra nagyszerű gyógyír volt a kehidakustányi termálfürdő.

Igazi lazítás és kényeztetés!

20151120_150231_PanoKicsi

Annyira örülök, hogy ezt a szabadúszó, vállalkozói életet választottam, ami lehetővé tesz ilyen élményeket. Persze rajtam múlik hogyan osztom be az időmet, de megígértem magamnak, hogy gyakrabban élek majd az ilyen lehetőségekkel.

A felkelő Nap felé

20151113_065628 (1)

Indulok Budapestre a felkelő Nap felé.

Nagyon szeretem a szezon utáni nyugalmat a Balatonon, a csodálatos indián nyár hangulatát, amely az idén egészen novemberig elhúzódott. De néha hiányzik a nagyvárosi nyüzsgés is. Megint gyönyörű idő lesz, a Nap aranyhidmegjelent a Balaton felett és aranyhidat képez. Révfülöp, Zánka, Balatonfüred…

Budapest, Krakkó, Varsó, tovább és tovább. A látóhatár minden lépésnél szélesedik.

A világ karnyújtásnyira közeledik, bárhol lehetek, mit a varázspálca érintésére. Ott, ahol van valaki, aki fontos, gyerek, testvér, barát, ismerős…

 

 

hand-1030565_1920Ez elvarázsol! Az egész világ az enyém lehet, korlátlan lehetőségek! Csodálatos és elbűvölő. A világ mintha összemenne és előttem lebegne vibrálva, mintha az űrből látnám. Kinyújtom a kezem és a tenyerembe zárom!

Elszunnyadtam a buszon? Ez már Budapest?

Talán csak egy álom volt, de tudom, érzem, hogy a valóság ugyanolyan fantasztikus! Mindennap tapasztalom!

Üdv Világ!

Mozgásra fel!

happy-stick-girl-clip-art

A kórházi kényszerpihenés közben nagyon hiányzott a mozgás. Nem vagyok ugyan az a kimondottan sportos típus, inkább izgő-mozgó, szaladgáló, torna, tánc és túrázás kedvelő. Mégis kínszenvedés volt kibírni a punnyadást. Már sem feküdni, sem ülni, sem állni nem volt jó. Ha óvatosan elcsavarogtam a folyosók labirintusában előbb-utóbb kikaptam, amiért nem maradok nyugton.

De ennek vége! Végre „itthon” a kedvenc balatoni panzióban! Pótolom az elmaradott munkákat, elrakom a muskátlikat és a leandereket, teleszívom magam a balatoni levegővel.

Jövök-megyek és magamban dúdolok:

Semmihez nincs kedved? Mozogj!
Rossz a hangulatod? Mozogj!
Fázol vagy álmos vagy? Mozogj!

Nem számít, hogy messze a konditerem, nincs edzésnap, nincsen felszerelésed! Rúgd magad fenékbe és tornázz, sétálj, fuss, táncolj, ülj fel a biciklire, mássz fel a hegyre. Mindegy mit csinálsz, csak mozogj! Ezt magamnak is mondom, és meg is fogadom. A lényeg, hogy aktív légy fizikai szinten és megnő minden más aktivitásod is. Lesz kedved dolgozni, jobban tudsz gondolkodni, írni, tervezni. Megjön az életkedved. És ha utána fáj? Annál jobb! Ez is egy életérzés. Fáj, mert változik, fáj, mert fejlődik. És ezzel te is fejlődsz, élsz, változol…

Mozgásra fel! Jövő héten Csobánc!

Ha kíváncsi vagy, mitől vagyok fitt, életvidám és energikus, nézz körül az oldalon, vagy egyszerűen kérdezz meg! Hátha megtetszik Neked is!

dorota.f@gmail.com

+36 30 473 0854

Kengyelbe kötött lábbal

noga_kwiat-1

 

Ismeretlen, alattomos ellenfél kontra 5 orvos és 2 kórház nehéz meccset vívnak.

Én csak türelmes, szenvedő szurkoló vagyok, aki bízik a verseny pozitív kimenetelében.

 

 

 

 

 

 

A festői Ajka városka kórházában fekszem. A gyönyörű kilátás az ablakból segít megfeledkezni a hasonlóan festői színekben pompázó bokáimról

20151024_153208kicsi20151031_100312kicsi20151031_100345kicsi

(10 nap után sikerült megállapítani, hogy ez az orbánc valamilyen változata, amelyet talán pókcsípés okozott).

A szobában két kedves 80 éves néni fekszik. Erzsike, a jó humorérzékkel megáldott csaj szélsőséges kimerüléssel került be ide, de nem fizikailag, mert nem kis aszott asszonyka, hanem fiziológiai értelemben. A szervezetéből kifogytak a vitamin és ásványi anyag készletek. Pedig, mint mondja, sok zöldséget és gyümölcsöt eszik, főz, semmit nem sajnál magától. Eszembe jutottak az Alma Materemen, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzet 30 éves vizsgálatok sokkoló eredményei, amelyekben nyomon követték a zöldségek, gyümölcsök és takarmánynövények vitamin és ásványi anyag tartalmának változásait. Ezek az értékek azóta 4-10%-ra csökkentek!

image1385045833

Ma 25 darab sárgarépát kell megennünk ahhoz, hogy annyit érjen, mint egyetlen répa 30 éve!

Ilonka csendes, magába zárkózott, de mindig kedvesen mosolyog, ha szólunk hozzá. Elvesztette az összes hozzátartozóját, nagyon magányos. Még az életigenlését is elvesztette.

Volt egy kis időm az elmélkedésre és a két sors összekapcsolására. Saját példámon tapasztaltam. A testünknek jó minőségű táplálékkiegészítőkre van szüksége, a lelkünknek pedig társaságra, ahová aktívan tartozik, ahol rátalál a rokonlelkekre, érdekes elfoglaltságra, ami által fontos, értékes embernek érezzük magunkat.

Én nagyon szerencsés vagyok, hogy mind a kettőt megtaláltam ebben a nagyszerű csoportban!

A meccs folytatódik és én a végső sípszó előtt már tudom, hogy a győztes a szurkoló lesz.

Mesterelme Nap

644297_443184809064889_1660469047_nOktóber 17-e egy különleges nap volt. És nem csak azért, mert Michael Strachowitz szerint ezen a napon elvesztettünk az utolsó kifogást is. Ez energiabomba nap volt, akkora élmény, tudás, motivációmennyiség, hogy hosszú, hosszú időre lesz miből erőt merítenünk.

 

 

 

Nagyon kell az ilyen mega –inspiráció, amikor már csak kicsike kis hangyának érzed magad, belefáradsz a munkába, belekeseredsz a kudarcokba, megcsappan a lelkesedés… És akkor eljönnek ezek a legendás Vezérhangyák! Ez kell! Mindannyiunknak kellenek példaképek, víziók, vezérek, minél magasabb szintűek, annál több energiát kapunk amit tovább tudunk adni társainknak, munkánk újra értelmet nyer!

12170589_1256846014341581_86241129_n

Az elegáns Tonk Emil brillírozó, vicces stílusa, Lőrincz János nagyszerű20151107_062912 személyisége, Michael Strachowitz elsöprő energiája és tánclépései, James Jenő Vágyi zseniális, mégis
emberközeli előadása, és hab a tortán – Mátrai Szilárd sziporkázó tolmácsolása – ugye ehhez nem kell kommentár.

 

 

Köszönet mindenkinek!